REGISZTRÁCIÓ

regisztráció-alapadatok

A program által biztosított 995+548=1543 kézpzési hely volumenéig 2020-09-28-án kiajánlásra kerültek a III. bevonási szakaszban az utolsó képzési hely feltöltése érdekében a Támogatási Szerződések. Esetleges további kiajánlások 2020-11-14-ig - további programba vonások - akkor lehetségesek, ha a KISOSZ és az OKISZ írásban lemorzsolódó jelentkezők tényét jelzi az MVA felé. A regisztráció a honlapon a 30 év alatti életkorú jelentkezők számára továbbra is nyitott, lehetséges továbbra is a jelentkezési adatlap kitöltése, a jogosultságot igazoló dokumentumok felcsatolása, azonban ez tartaléklistán történő nyilvántartást jelent.

Enter Password
Jelszó megerősítése
2019-07-29-től a 30 év feletti életkorú jelentkezők számára a regisztráció időlegesen felfüggesztésre került. A program 30 év feletti álláskeresőkre vonatkozó kötelező vállalásai teljesültek 2020-08-04-re, a 30 év felettiek regisztrációja emiatt lezárult.

https://www.vallalkoznierdemes.hu/30-ev-feletti-eletkoru-jelentkezok-programba-vonasanak-lezarasa/

A regisztrációval hozzájárul, hogy a Konzorcium a Vállalkozni Érdemes! programmal kapcsolatos információkat email elérhetőségére továbbítja.

Alapadatok online feltöltése – Jelentkezési Adatlap – Szándéknyilatkozat-Támogatási Szerződés készítése

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

Programbavonással kapcsolatos dokumentumok postára adásának jelzése

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

A program állomásai ebben az időszakban

Regisztráció-Szándéknyilatkozat-Támogatási Szerződés készítése

A regisztrációs felületen az adatok pontos kitöltése szükséges különös tekintettel a telefonszám, a név és az e-mail cím helyes megadására. Folyamatosan lehet regisztrálni a programba, a lezárásról tájékoztatás kerül majd ki a honlapra.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • online regisztráció
  • szándéknyilatkozat űrlap online kitöltése,
  • a Szándéknyilatkozat és a Támogatási Szerződés legenerálása (2019-01-04-től)
  • várni további értesítésünket, a teendőkről tájékoztató üzenetet küldünk.

Kompetenciamérés – helyfoglalás, megjelenés

Az ESEMÉNYEK menüpontbanhelyet tud foglalni a kompetenciamérésre.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A helyfoglalást követően személyesen megjelenni a kompetenciamérésen és megírni a feladatsort.

Támogatási Szerződés kétoldalú aláírása – Programbavonás

A jelentkező és a Konzorcium között kétoldalúan aláírásra kerül a Támogatási Szerződés.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A postai úton kiküldésre kerülő Támogatási Szerződés dokumentumának elhelyezése a projekt dossziéban

Motivációs vizsgálat

A program felé előírás, hogy a képzésbe vont jelentkezők 90%-nak vállalkozást szükséges létrehozni. A képzésbevonás előtt a Konzorcium méri a jelentkezők motivációját, elszántságát.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Figyelni a Konzorcium egyedi jelzését, a feltett kérdésekre választ adni.

ESZA Kérdőív kitöltése

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

Az online kitöltést követően az oldal telején megjelenő download opció alól töltse le,  nyomtassa a dokumentumot, 1 példányban írja alá és csatolja vissza az űrlap alján található dokumentumcsatolóba. Az aláírt dokumentum eredeti példányát a Támogatási Szerződés mellékleteként a leírt komplettírozási teendősor részeként juttassa el az összes dokumentummal egy postai küldeményben az MVA 1277 Bp.23 Pf. 4 címére.

Kompetenciamérésre előzetesen időpont kérése, kezdeményezése – helyfoglalás

A Támogatási Szerződés kétoldalú aláírását megelőző alapvető kompetenciamérési feladatsor megírásának módjai:

  1. MVA által szervezett MVA Nyílt Napokon, melyekre a https://www.vallalkoznierdemes.hu/esemenyek/ oldalon lehet előzetesen helyet foglalni.
  2. Az alábbi helyszíneken személyes megjelenéssel, alábbi űrlapon előzetes helyfoglalással;

 

Tolna Megye

TMVA 7100 Szekszárd, Garay tér 16. Keddenként 13:00

Baranya Megye

BMVK 7621 Pécs, Felsőmalom u. 13. Hétfőnként 11:00

Somogy Megye

Somogy-HVK 7400 Kaposvár, Ond vezér u. 1. Csütörtökönként 13:00

 

Űrlap közzététele folyamatban.

 

MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLAT – kérdések – válaszadási felület

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

 

 

 

 

 

 

 

Üzleti Terv előzetesen közzétett verziója – szellemi orientáció érdekében

Érdemes áttekinteni a kitöltési útmutatóval együtt előzetesen a motivációs vizsgálat kitöltése és válaszainak beküldése előtt

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

 

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

 

Képzésbevonás – TSZ 5. számú mellékletének kiadása

A programba vonás nem egyenlő a képzésbe vonással. A képzésbe akkor kerülhet egy jelentkező, amennyiben a Konzorcium kiadja számára a szerződés Képzésbevonásról szóló Határozat című mellékletét.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Figyelni a Konzorcium egyedi értesítését, mely a honlapon a belső profilban kerül közzétételre, egyidejűleg e-mail kiküldésével.

Konkrét csoportba csatlakozás:

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.
 
Az Űrlap beküldése – frissítése után frissítse az oldalt is a beküldött adatok alábbi nézeteken történő megtekintéséhez.
 

Intenzív pécsi csoport 2019-04-23 - 2019-05-04

pécsi 04.23-i képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 123 fő

jelentkező neve INDULÓ CSOPORT – Pécs 190423 első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője
Sass Gábor

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Ollmann Zsolt

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Schweitzer Anita

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Nagypál Melinda

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Csonka Márk János

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Hollósi Róbert

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Lazaridis Kostas

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Faragóné Szováti Rozália

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Gömöri Éva

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Fábián Petra

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szebényi Ágnes

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Sándor Szabolcs

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Guld Katalin

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szőcs Fanni Éva

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Balázs Dóra

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Stefán Andrea Rózsa

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Pataki Erika

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Virág Erna

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szárszó Lídia

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Lauer Éva

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Kósz Jenő

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Bíróné Auth Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Tanczenberger Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Pap Hedvig

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szalai Gábor

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Jekl Norbert

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Husti David

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Babos Edina

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Császár Tamás

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Kántás Tibor

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Károlyi Lajosné

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Vitényi Dániel

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Rusznyák István

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Kelemen-Loboda Dorián

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Mókus Lénárd

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Bakó Balázs

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Murgács Csaba

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Jambrisek Péter

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Rostás Kornél

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Aszmann József

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.04.
nincs közlendő rögzítve
Szántó Gábor

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.04. 2019.04.04.
nincs közlendő rögzítve
Pfaff Judit

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.04. 2019.04.04.
nincs közlendő rögzítve
Péli Ákos

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.04. 2019.04.04.
nincs közlendő rögzítve
Takács Tibor Csaba

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.05. 2019.04.05.
nincs közlendő rögzítve
Barsi Csilla

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.05. 2019.04.05.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Bernadett

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.07. 2019.04.07.
nincs közlendő rögzítve
Valentai Attila

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.08.
nincs közlendő rögzítve
Lazaridisné Szentgyörgyváry Fruzsina

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.08. 2019.04.08.
nincs közlendő rögzítve
Sásdi Eszter

csatlakozom a pécsi, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.12.
nincs közlendő rögzítve
Sztanics Tamás

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.11. 2019.05.12.
nincs közlendő rögzítve
Palkovits Katalin

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.04.09. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Kónya-Pazaurek Vivien

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.07. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Fekete Márk János

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.08. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Monyoródi-Szántóy Zsófia Blanka

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.14. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Faragó Bálint

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.09. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Melinda

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.17. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Illés Dániel

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.17. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Trapp Martin

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.21. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Mandula Netta Adél

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.22. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Gadóné Bruczkó Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.22. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Sallainé Buda Ildikó

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.24. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Krasz Jánosné

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.22. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Katinka

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.04.18. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Sántavy Zoltán

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.20. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Molnár Tibor Gergely

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.24. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Balatincz Mária

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.24. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Amrein Zsanett

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.04.25. 2019.05.27.
nincs közlendő rögzítve
Sibak Szabolcs

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.28. 2019.05.28.
nincs közlendő rögzítve
Kuruc Anna

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.20. 2019.05.28.
nincs közlendő rögzítve
Koller Viktória

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.28. 2019.05.28.
nincs közlendő rögzítve
Szűcs Szilvia

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.28. 2019.05.28.
nincs közlendő rögzítve
Forró Édua

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.05.29. 2019.05.29.
nincs közlendő rögzítve
Bajkó Zsolt Frenec

csatlakozom a pécsi, 19.06.03-án induló képzésbe

2019.04.07. 2019.06.28.
nincs közlendő rögzítve
Almási Edina

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.22. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Bakai Júlia Anna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.07. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Bekker Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.07. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Borbás Krisztina

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.05.29. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Bozsánovics Beatrix

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.05.29. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Brém Gabriella

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.17. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Dávor Krisztián

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.07. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Édes Noémi

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.06.11. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Eilingsfeld Máté

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.21. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Horváth Csenge

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.12. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Krommer Balázs

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.07.29. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Kuti Letícia

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.23. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Lencse Annamária

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.07.02. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Maksai Szamosi Ildikó

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.07.23. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Ötvös Zoltán

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.22. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Petrasics Miklós

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.07. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Pilinczes Kata

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.06. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Rambola Barbara

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.29. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Béres Beatrix

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.10. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Csenterics Emese

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.08. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Feriencsik Zsuzsanna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.08. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Gaál Adrián

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.13. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Kovács Petra

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.11. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Mosolygó Anna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.08. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Rausch Timea

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.06.04. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Simon Lázár

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.09. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Vezér Réka

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.10. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Jéglné Bayerle Krisztina

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.22. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Horváth Zsuzsanna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.22. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Juhász Zsuzsanna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.18. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Szász-Lugos Boglárka

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.07.29. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Gál Tamás

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.18. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Sári Judit

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.03. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Schaff Petra

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.23. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Hajnalka

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.04. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Takaró Róbert

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.18. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Zámbó Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.17. 2019.09.18.
nincs közlendő rögzítve
Kocsis Márta

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.06.05. 2019.09.19.
nincs közlendő rögzítve
Belényesi Cintia Eszter

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.04.26. 2019.09.19.
nincs közlendő rögzítve
Kocsis Judit Anna

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.20. 2019.09.20.
nincs közlendő rögzítve
Zsoldos Dávid

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.20. 2019.09.20.
nincs közlendő rögzítve
Német Daniella

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.20. 2019.09.20.
nincs közlendő rögzítve
Langó Ádám

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.20. 2019.09.20.
nincs közlendő rögzítve
Dencs Dominik László

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.20. 2019.09.20.
nincs közlendő rögzítve
Cseporán Bence

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.22. 2019.09.23.
nincs közlendő rögzítve
Biró-Török Bernadett

csatlakozom a pécsi, 19.09.23-án induló képzésbe

2019.09.07. 2019.09.30.
nincs közlendő rögzítve
Feriencsik András

csatlakozom a kaposvári 20.04.06-án induló képzésbe

2020.02.07. 2020.02.19.
nincs közlendő rögzítve
Pfeifer Roxána

csatlakozom a szekszárdi 20.08.03-án induló képzésbe

2020.07.13. 2020.07.17.
nincs közlendő rögzítve
Tótok Erik

csatlakozom a szekszárdi 20.08.03-án induló képzésbe

2020.07.30. 2020.07.30.
nincs közlendő rögzítve
Dein Andrea Renáta

csatlakozom a szekszárdi 20.08.03-án induló képzésbe

2020.07.10. 2020.08.17.
nincs közlendő rögzítve

705


Intenzív kaposvári csoport 2019-04-23 - 2019-05-04

kaposvári 04.23-i képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 99 fő

jelentkező neve INDULÓ CSOPORT – Kaposvár 190423 első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője
Vernes Norbert

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Dara Péter

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Molnár Anita

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Gyenes Péter

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Király Eszter

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Palkó Áron

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Máj Krisztián

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Császár János

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Filotás Ádám

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Tóth Józsefné

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Kőhalmi Alexandra

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Csehi Ádám

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
ALBERT ERIKA

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Jóna Margit

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Knézics Dorottya

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Lukács Rebeka

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szöllősi-Czink Anita

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Decsi Zoltán

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Haszonits András

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Angyal Gábor

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Gáspár Miklós

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
szabo ferenc

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szeri Gabriella

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Kázsi Mercédesz

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Járadi Gyula

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Márton

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Karadi Szilvia

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Méng Balázs

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Balogh Veronika

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Vörös- Szafián Dóra Szabina

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Párkányi Istvánné

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Tóth Ádám

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Erdei Jonatán

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Dávid

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Borka Péter

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Tóth László

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Deák Sándor

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Hartmann Kitty

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Jenei Zsófia

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Lukács Dávid

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Mártonné Kovács Gabriella

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Gál Eszter

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Illés Brigitta Éva

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.02.
nincs közlendő rögzítve
Kovács Péter István

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Pánczél Gergely

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Rónai Tímea

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Törő-Vigh Emese

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Boda Arnold

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Boda Ákos

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
dr. Lotz Jenő

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Pásti Zoltán

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Szilasi Ramóna

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Kopitár Viktória

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Orgyán József

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Fisli Ádám

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Gelencsér Laura Tina

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Zsolt Zoltán

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.03.
nincs közlendő rögzítve
Porkoláb Tamás

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.04.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Erzsébet Tímea

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.09. 2019.04.09.
nincs közlendő rögzítve
Tóth Jenő

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.09. 2019.04.09.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Nikolett

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.03. 2019.04.10.
nincs közlendő rögzítve
Fejes Anita

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.10. 2019.04.10.
nincs közlendő rögzítve
Kovács Ákos

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.10. 2019.04.10.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Kristóf

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.12. 2019.04.12.
nincs közlendő rögzítve
Hautek Tamara Diána

csatlakozom a kaposvári, 19.04.23-án induló képzésbe

2019.04.02. 2019.04.22.
nincs közlendő rögzítve
Kozma Tamás

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.04. 2019.06.04.
nincs közlendő rögzítve
Mikó István

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.07. 2019.06.07.
nincs közlendő rögzítve
Botos Hont Andor

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.03. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Cseresnyes Diana

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.24. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Domonkos István

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.05. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Gulya Zoltán

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.30. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Hodosi Nagy H. Viktória

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.27. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Horváth Mária

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.27. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Hernesz Adrienn

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.31. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Neiser Anita Mercédesz

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.10. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Panta Sándor

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.04. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Porpáczi Ágnes

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.05. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Rausch Balázs

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.30. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Schäffer Róbert

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.03. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Schaub Vivien

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.19. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Zsuzsanna

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.28. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
SZAJLAI ANDREA

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.03. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Tóth Péter

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.05. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Tunyoghy Anita

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.03. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Veszelka Gergely

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.15. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Winklerné Kulcsár Melinda

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.03. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Zimmermann Andrea

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.05. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Kapitány Péter

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.07. 2019.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Takács Attila

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.06.05. 2019.06.20.
nincs közlendő rögzítve
Tuboly Teréz

csatlakozom a pécsi 19.06.24-én induló képzésbe

2019.05.24. 2019.07.12.
nincs közlendő rögzítve
Gyöngyösi Renáta

csatlakozom a szekszárdi 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.04. 2019.09.23.
nincs közlendő rögzítve
ESTÓK ANDREA BERNADETT

csatlakozom a szekszárdi 19.09.23-án induló képzésbe

2019.08.07. 2019.11.19.
nincs közlendő rögzítve
Sulya Zsolt Áron

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.03.13. 2020.06.12.
nincs közlendő rögzítve
Török Anna

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.03.03. 2020.06.12.
nincs közlendő rögzítve
Orban Réka

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.03.02. 2020.06.12.
nincs közlendő rögzítve
Illés Klaudia

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.03.02. 2020.06.12.
nincs közlendő rögzítve
Szabó Krisztián

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.01.09. 2020.06.16.
nincs közlendő rögzítve
Bakonyi Ildikó

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.01.23. 2020.07.07.
nincs közlendő rögzítve
Szegedi Gyula

csatlakozom a pécsi 20.05.11-én induló képzésbe

2020.04.29. 2020.10.02.
nincs közlendő rögzítve

Intenzív szekszárdi csoport 2019-05-13 - 2019-05-24

szekszárdi 05.13-i képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 47 fő

név INDULÓ CSOPORT – Szekszárd 190513 első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője
András Zsolt

2019.04.03. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Bagosi Mária

2019.04.10. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Baranyi Zsuzsanna

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Benedek-Nagy Rita

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Bodor-Nagy Beatrix

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Bottyán József

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Cseszák Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Frizolia Péter

2019.04.03. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Ganczer Zsolt

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Juhász Kornél

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Keresztes József

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Király Bence

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Kiss Kata

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Kótai Nóra

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
László Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Nagy Gergely

2019.04.08. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Paulovics Zoltán

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Propszt Dániel

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Pusztai Lajos

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Rigó Zoltánné

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Tóth Gábor

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Tóth-Deák Rita Judit

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Turcsányi Ágnes

2019.04.03. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Varga Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Apró Szabolcs

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Bíró Attila Sándor

2019.04.25. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Cseri Zsófia

2019.04.13. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Erdélyi Gabriella

2019.04.22. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Főglein Dóra

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Gőzse István

2019.04.11. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Jeszenka Dániel

2019.04.25. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Kovács Viktória Zita

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Ledneczki László

2019.04.08. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Ledneczki Veronika

2019.04.08. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Márkus Kármen

2019.04.10. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Mátrai Gyula

2019.04.11. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Meczker Melánia Julianna

2019.04.12. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Menyhei Áron

2019.04.10. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Pataki Richárd

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Pirosné Cseke Szilvia

2019.04.16. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Samu Zsófia Abigél

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Sebestyén Ákos

2019.04.11. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
skultéty sándor

2019.04.12. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Vas Játcint

2019.04.25. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Vas József

2019.04.25. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Visnyei József

2019.04.18. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve
Bognárné Kaiser Andrea

2019.04.14. 2019.05.03.
nincs közlendő rögzítve

 

 

Intenzív pécsi csoport 2019-04-29 - 2019-05-10

pécsi 04.29-i képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 86 fő

név INDULÓ CSOPORT – Pécs 190429 első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője Képző Szerv közlendője
Hegedüs Csaba

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.12. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Zoltán

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.19. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr. Kovács Flóra

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.17. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hang Csaba

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.17. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga László

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Zoltán

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.24. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Zoltán

csatlakozom a szekszárdi, 19.07.01-én induló képzésbe

2019.06.22. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Deák Tamás

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.23. 2019.09.23.

nincs közlendő rögzítve
Balla László

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.08.05. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boós Gyuláné

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kelemen Zsolt

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sámson Gergely

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.08.29. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szentgyörgyi Emese

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.13. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boros Magdolna

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hagymási Balázs Tasnád

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.03. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hiller Dzsenifer

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kékesi Eszter

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.02. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kis Benedek

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kocsmár István

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kóré Dávid

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács András

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Dávid

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Köves Kristóf

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Major Dániel

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Paróczi Viktor

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pócsi Alexandra

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pozsgai Zsolt Attila

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Puskás Cseperke Réka

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Reizinger Attila

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.08. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sándor Alexandra

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Séner Zoltán

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Stefán Kata

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szentirmai Martha Sylvia

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zubor Ádám

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kispál Benjámin

csatlakozom a pécsi, 19.10.14-én induló képzésbe

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zsiga Soma

csatlakozom a kaposvári 20.06.29-én induló képzésbe

2020.01.27. 2020.03.31.

nincs közlendő rögzítve
Győrffy Mátyás

csatlakozom a kaposvári 20.06.29-én induló képzésbe

2020.02.07. 2020.03.31.

nincs közlendő rögzítve
Zsuberácz Gergő

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.02.14. 2020.06.10.

nincs közlendő rögzítve
Csoma- Vági Kitti Anikó

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2019.04.09. 2020.06.10.

nincs közlendő rögzítve
Zörényi Bendegúz

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.09. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Sulya Zsolt Áron

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.13. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Mariczki Kitti

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.01.17. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Török Anna

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.03. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Blázsovics Barbara

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.02.06. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Orban Réka

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.02. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Illés Klaudia

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.02. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Koronics Richárd

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.03. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Voicsek Vanda

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.12. 2020.06.12.

nincs közlendő rögzítve
Németh Zsolt

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.13. 2020.06.13.

nincs közlendő rögzítve
Pavkovics Alexandra

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.03.09. 2020.06.13.

nincs közlendő rögzítve
orsos balázs

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.14. 2020.06.14.

nincs közlendő rögzítve
Bicskei Ádámné

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.15. 2020.06.15.

nincs közlendő rögzítve
Sántics Gergely

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.15. 2020.06.15.

nincs közlendő rögzítve
Pázmándy Stella

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.15. 2020.06.15.

nincs közlendő rögzítve
Horváth-Kiss Virág

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.15. 2020.06.15.

nincs közlendő rögzítve
Kiss Eszter

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Horváth Zsanett

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Bitter Zsanett

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Sziklai Ildikó

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Sermaul Vanda

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Grósz Szilárd

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Horváth Martin

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Lovász Krisztián Gergő

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Szabó Krisztián

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.01.09. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Balatoni Sándor

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Iloskics Milán

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Lőrinczi Áron

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Sós Viktória

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Fuchs Dániel Valér

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Buday-Sántha Attila

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Baumgartner Péter

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.16.

nincs közlendő rögzítve
Iváncsics Máté Richárd

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.17. 2020.06.17.

nincs közlendő rögzítve
Kemsei Klaudia

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.17. 2020.06.17.

nincs közlendő rögzítve
Kovács Dávid

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.17. 2020.06.17.

nincs közlendő rögzítve
Porció Tamás

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.17. 2020.06.17.

nincs közlendő rögzítve
Mangliár Brigitta

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.18. 2020.06.18.

nincs közlendő rögzítve
Moldvan Benita

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Szabó Larion Rómeó

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.16. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Stern Benjámin

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Kablár Adrián

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Falusy Balázs

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Varga Szabina

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Gallovich Péter

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.06.19.

nincs közlendő rögzítve
Molnár Richárd

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.22. 2020.07.08.

nincs közlendő rögzítve
Gradwohl Dániel

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.06.19. 2020.07.16.

nincs közlendő rögzítve
Szegedi Gyula

csatlakozom a pécsi 20.06.29-én induló képzésbe

2020.04.29. 2020.10.02.

nincs közlendő rögzítve

Intenzív kaposvári csoport 2019-04-29 - 2019-05-10

kaposvári 04.29-i képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 938 fő

jelentkező neve INDULÓ CSOPORT – Kaposvár 190429 első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője Képző Szerv közlendője
Miklai Anikó

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dezső Dominika

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogdán Tamás

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csepregi István

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Beck Lajosné

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sipos Edit Judit

2019.04.02. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogárdi Attila János

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Perényi György

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Németh Adrienn

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Baranyai Gerda

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
LÓKI PÉTER

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr.Hollósi-Simon István

2019.04.04. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zakár Zoltán

2019.04.05. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Machlik Miklós

2019.04.03. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pap Mihály

2019.04.05. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Krafcsik Tamás

2019.04.08. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Czink Balázs

2019.04.08. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zöld Tamás

2019.04.09. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hangácsiné Mezei Bettina

2019.04.09. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakab Zsolt József

2019.04.10. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Banó Éva Beáta

2019.04.11. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gabb János László

2019.04.13. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dékmár Szilvia

2019.04.13. 2019.04.18.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Feitner Bernadett

2019.04.15. 2019.04.23.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Antal Gergely

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bálint Csaba

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Denke Laura

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dudás Nóra

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gombár Tamás

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedűs Béla

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakab Diana Szilvia

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Gábor

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Klára Zsófia

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kőszegi Dániel

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lingli Rita

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Márics Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pásztor Zsófia

2019.04.12. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér Edina

2019.04.08. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Radev Mitko

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rózsavölgyi Anita

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Seregi Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Balázs

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szita Gábor

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga László

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Volentics András

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Zsolt

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fóris Rebeka

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakkné Reisinger Orsolya

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bátai Adrienn

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Berényi Viktor

2019.04.11. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boros Tibor

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Böröcz Zsuzsanna

2019.04.03. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Buzgány Tamás

2019.04.03. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Drexler Zsófia

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Duthweiler Ferenc

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Feketéné Erdei Krisztina

2019.04.10. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyöngyi Balázs István

2019.04.03. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyöngyiné Kádár Nikolett Hajnalka

2019.04.03. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Halas Dávid

2019.04.06. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hidegkuti Tamás Levente

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakab Ferenc

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jurinovits Renáta Katalin

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kulcsár Andrea

2019.04.10. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnárné Mechura Gizella

2019.04.05. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pagonyi Andrea

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Patkó Györgyi

2019.04.03. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tárnoki Nikolett

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ternyák István

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tomin József

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Traum Péter

2019.04.09. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ziener Tamás

2019.04.02. 2019.04.24.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Renáta

2019.04.24. 2019.04.24.

5.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsós Mária

2019.04.15. 2019.04.24.

2.-DD-DFT-75-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsósné Szantó Judit

2019.04.11. 2019.04.25.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bottlikné Toma Anita

2019.04.17. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csengey András

2019.04.22. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Farkas Martin

2019.04.14. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gáspár-Haris Dániel

2019.04.17. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyöngyös Andrea

2019.04.23. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Győrfi Márton

2019.04.16. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Halász Roland

2019.04.22. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hecel Fanni

2019.04.13. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kochné Kelemen Anikó

2019.04.19. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Koncz Judit

2019.04.18. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lakosa Zita

2019.04.02. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

közlés időpontja: 2019.04.25.

 

Mayer Mónika

2019.04.13. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pfeiffer Andrea

2019.04.18. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér Norbert

2019.04.19. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schuckmann Zoltán

2019.04.25. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó László

2019.04.18. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szilágyi László

2019.04.18. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tari László

2019.04.18. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Temesvári Balázs Áron

2019.04.13. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Gergely

2019.04.15. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ujhelyi Zsanett

2019.04.13. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vidojkovic Alexander

2019.04.12. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zsolnai Adrienn

2019.04.23. 2019.04.26.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ertl Dániel

2019.04.27. 2019.04.29.

9.-DD-ELH-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pázmándi Dávid

2019.04.12. 2019.05.03.

4.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
András Zsolt

2019.04.03. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bagosi Mária

2019.04.10. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Baranyi Zsuzsanna

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Benedek-Nagy Rita

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bodor-Nagy Beatrix

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bottyán József

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseszák Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Frizolia Péter

2019.04.03. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ganczer Zsolt

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász Kornél

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Keresztes József

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Király Bence

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Kata

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kótai Nóra

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
László Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Gergely

2019.04.08. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Paulovics Zoltán

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Propszt Dániel

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pusztai Lajos

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rigó Zoltánné

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Gábor

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth-Deák Rita Judit

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Turcsányi Ágnes

2019.04.03. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Tamás

2019.04.02. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Apró Szabolcs

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bíró Attila Sándor

2019.04.25. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseri Zsófia

2019.04.13. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Erdélyi Gabriella

2019.04.22. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Főglein Dóra

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gőzse István

2019.04.11. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jeszenka Dániel

2019.04.25. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Viktória Zita

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ledneczki László

2019.04.08. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ledneczki Veronika

2019.04.08. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Márkus Kármen

2019.04.10. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mátrai Gyula

2019.04.11. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Meczker Melánia Julianna

2019.04.12. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Menyhei Áron

2019.04.10. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pataki Richárd

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pirosné Cseke Szilvia

2019.04.16. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Samu Zsófia Abigél

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sebestyén Ákos

2019.04.11. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
skultéty sándor

2019.04.12. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vas Játcint

2019.04.25. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vas József

2019.04.25. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Visnyei József

2019.04.18. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bognárné Kaiser Andrea

2019.04.14. 2019.05.03.

3.-DD-ELH-50-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Abonyi Anita Szabina

2019.04.23. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ambrus Márk

2019.04.28. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Antal Gábor

2019.04.04. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogdán Zsuzsa

2019.04.25. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Czimmer Patrik

2019.04.26. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Darabos Franciska Judit

2019.04.16. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gátfalvi Boglárka

2019.04.19. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Giricz Zsuzsanna

2019.04.19. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gulyás Levente

2019.04.02. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hortobágyi Tímea

2019.04.02. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Attila

2019.04.23. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kispál Zsolt

2019.04.15. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Gergő

2019.04.02. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lengyeltóti Anett

2019.04.25. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Madár Endre Kristóf

2019.04.15. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Zoltán

2019.04.23. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Esztella Anett

2019.04.12. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Papp Lászlóné

2019.04.10. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Piszker Dóra

2019.04.23. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Skrek Roland

2019.04.03. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Katalin

2019.05.03. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vargovà Zuzana

2019.04.10. 2019.05.03.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sántavy Valentina

2019.04.02. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rékai Lilla

2019.04.02. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Somogyi Éva Erika

2019.04.03. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth – Sándor Ildikó

2019.04.03. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csille Márta

2019.04.02. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bujdosó-Baranyi Csaba

2019.04.04. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Slavonics Tibor

2019.04.04. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Slavonics Csaba

2019.04.03. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovácsevics Krisztián

2019.04.09. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lehőcz Gábor

2019.04.09. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ámán Krisztián

2019.04.10. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Tibor

2019.04.11. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Illés Lilla

2019.04.13. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Berényiné Simon Andrea

2019.04.13. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kunics Olivér

2019.04.14. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Aradi Ferenc

2019.04.15. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borbás Tünde

2019.04.17. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Salamon Erzsébet

2019.04.18. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kóta László

2019.04.17. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Katona Renáta

2019.04.19. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Ildikó

2019.04.19. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Baris Andrea

2019.04.18. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nyéki Ferencné

2019.04.12. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Galgóczi Olivér Levente

2019.05.03. 2019.05.03.

7.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Aubert Evelin

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakk Zalán Levente

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseh Margit

2019.04.29. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csonka István

2019.04.26. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fodorné Kovács Petra

2019.04.27. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gelencsér Anikó

2019.04.27. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Grozdics Dávid

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hrudinszki Gyula

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jagodics Edit

2019.04.25. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jancsàr Richàrd

2019.04.29. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kisuti Dávid

2019.05.04. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Viktor

2019.04.29. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Markovics Dániel

2019.04.29. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pap Adrienn

2019.04.30. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pataki Szilvia

2019.05.04. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Bálint

2019.04.09. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Zsanett

2019.04.05. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szűts Edit Orsolya

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Petra Annamária

2019.04.25. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ujfalvi Tibor

2019.04.02. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Végh Tiborné

2019.04.10. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Weisz-Jakócs Emese

2019.04.25. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Weller Krisztina

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Acsádi Erik

2019.05.13. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Al Saidi Leila

2019.05.08. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Batik Máté

2019.05.09. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csapó Tamás

2019.05.12. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Deák Ferenc

2019.05.13. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Domokosné Kárpáti Melinda

2019.05.08. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Farkas Balázs

2019.05.16. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fodor Antal

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Havasi Gergely

2019.05.15. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kelenfi Norbert

2019.05.12. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kincses-Schmidt Gabriella

2019.05.13. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Tamara

2019.05.14. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovacsik Katalin

2019.05.04. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maxim Borbála

2019.05.17. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mim Szabina

2019.05.12. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mitric-Dorn Anita

2019.05.15. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Zalán

2019.05.06. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Németh Gáborné

2019.05.11. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orosz Mónika

2019.05.13. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tálos Tibor

2019.05.16. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Attila

2019.05.03. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Világi Gergely Béla

2019.05.14. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Viszló-Szabó Adrienn

2019.05.17. 2019.05.17.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Heincz Renáta

2019.05.12. 2019.05.21.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sóki Dániel Joel

2019.05.19. 2019.05.21.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sóki László

2019.05.19. 2019.05.21.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedűs Gabriella

2019.04.24. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gordosné Vinklar Monika

2019.04.02. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Turula Ilona

2019.04.24. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Modok István

2019.05.08. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Császár Attila

2019.05.04. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth József

2019.05.11. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sánta Martin

2019.05.12. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mészáros Miklós

2019.05.12. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lénárt Mercedes Mária

2019.05.13. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Rudolfné

2019.05.13. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Deli Árpádné

2019.05.14. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Léna Friderika

2019.05.08. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Dániel

2019.05.15. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pfeifer Lajosné

2019.05.15. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nyerges Ferenc

2019.05.16. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bukovics Nikolett

2019.04.25. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lendvai Dániel

2019.04.25. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sebestyén Dóra

2019.05.04. 2019.05.22.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pékó Norbert

2019.05.20. 2019.05.23.

12.-DD-ELH-50-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
németh krisztián

2019.05.15. 2019.05.23.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Gyula

2019.04.24. 2019.05.24.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maximilián Henrik

2019.05.14. 2019.05.24.

10.-DD-ELH-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász Zsolt Lászlóné

2019.04.02. 2019.05.25.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Grigoncza Henrietta

2019.04.03. 2019.05.25.

8.-DD-ELH-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Polgár Klára

2019.04.26. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fülöp Balázs

2019.04.27. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kundra Zsolt György

2019.04.03. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zvekán Norbert

2019.04.25. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ősz Gergely

2019.04.29. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Wunsch Zoltán

2019.04.03. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Erik

2019.05.11. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Spolár Zoltán

2019.05.08. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tallián Balázs

2019.05.13. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lázár Anikó

2019.05.09. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Karácsony Bence Máté

2019.05.16. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Karácsony Emese

2019.05.16. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mozsonics Adrián

2019.05.16. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pappné Hathmann Korinna

2019.05.13. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Berecz Zsolt

2019.05.17. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borda Róbert

2019.05.19. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dér Olivér Attila

2019.04.15. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kónya Zoltán

2019.05.08. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fáncsi Tamás

2019.05.23. 2019.05.27.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Palkovits Katalin

2019.04.09. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kónya-Pazaurek Vivien

2019.05.07. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fekete Márk János

2019.05.08. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Monyoródi-Szántóy Zsófia Blanka

2019.05.14. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Faragó Bálint

2019.05.09. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Melinda

2019.05.17. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Illés Dániel

2019.05.17. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Trapp Martin

2019.05.21. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mandula Netta Adél

2019.05.22. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gadóné Bruczkó Andrea

2019.05.22. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sallainé Buda Ildikó

2019.05.24. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Krasz Jánosné

2019.05.22. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Katinka

2019.04.18. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sántavy Zoltán

2019.05.20. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Tibor Gergely

2019.05.24. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balatincz Mária

2019.05.24. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Amrein Zsanett

2019.04.25. 2019.05.27.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Dominik

2019.05.24. 2019.05.28.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rábai Szabolcs

2019.05.28. 2019.05.28.

13.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Péter

2019.04.02. 2019.05.28.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sibak Szabolcs

2019.05.28. 2019.05.28.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kuruc Anna

2019.05.20. 2019.05.28.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Koller Viktória

2019.05.28. 2019.05.28.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szűcs Szilvia

2019.05.28. 2019.05.28.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Forró Édua

2019.05.29. 2019.05.29.

14.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Botos Hont Andor

2019.06.03. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseresnyes Diana

2019.05.24. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Domonkos István

2019.06.05. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gulya Zoltán

2019.05.30. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hodosi Nagy H. Viktória

2019.05.27. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Mária

2019.05.27. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hernesz Adrienn

2019.05.31. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Neiser Anita Mercédesz

2019.05.10. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Panta Sándor

2019.06.04. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Porpáczi Ágnes

2019.06.05. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rausch Balázs

2019.05.30. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schäffer Róbert

2019.06.03. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schaub Vivien

2019.05.19. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Zsuzsanna

2019.05.28. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
SZAJLAI ANDREA

2019.06.03. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Péter

2019.06.05. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tunyoghy Anita

2019.06.03. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Veszelka Gergely

2019.05.15. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Winklerné Kulcsár Melinda

2019.06.03. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zimmermann Andrea

2019.06.05. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kapitány Péter

2019.06.07. 2019.06.16.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Attila

2019.06.05. 2019.06.20.

15.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nikolics Milán

2019.05.13. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Perlaki Zoltán

2019.05.15. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Licskó Roland

2019.05.29. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pili Balázs

2019.05.29. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr Karácsony Ferenc

2019.06.01. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bohárné Kutor Ildikó

2019.06.07. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Adrienn

2019.06.08. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Péter Zsuzsanna Rita

2019.06.20. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tankovics Kornélia

2019.06.16. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Ágnes

2019.06.17. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogdán Eszter

2019.06.21. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Adrienn

2019.06.21. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kemenczei Árpád

2019.06.21. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Marianna Katalin

2019.06.22. 2019.06.26.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kollár Kinga Kata

2019.04.03. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bajkó Zsolt Frenec

2019.04.07. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szanyó Árpád

2019.05.24. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boros Márton

2019.05.24. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Németh Erika

2019.06.02. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sass Marcell

2019.06.12. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kismődi Balázs

2019.06.05. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedüs Csaba

2019.06.12. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Zoltán

2019.06.19. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr. Kovács Flóra

2019.06.17. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hang Csaba

2019.06.17. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga László

2019.06.21. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Zoltán

2019.06.24. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Zoltán

2019.06.22. 2019.06.28.

17.-DD-DFT-25-szekszárd nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Gábor

2019.06.23. 2019.06.28.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Ákos

2019.06.24. 2019.06.28.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Dávid

2019.06.25. 2019.06.28.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Ádám

2019.06.24. 2019.06.28.

16.-DD-DFT-25-kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Békési Eszter

2019.06.26. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Faragó Boglárka Tünde

2019.06.24. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fischer Zsolt

2019.04.10. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Földi Szilveszter

2019.04.25. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Helmrich Kornélné

2019.07.01. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakabovics Dávid

2019.06.17. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Menadi Soraya

2019.06.17. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ollós Kitti

2019.05.03. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pókó Nikolett

2019.06.24. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Radnai Balazs

2019.07.02. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rónaháti Júlia

2019.07.02. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szirtes Zoltánné

2019.06.21. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szőke Gergő

2019.06.10. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Attila

2019.06.13. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Teller Balázs

2019.05.22. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tungl Péterné

2019.06.21. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Mónika

2019.07.05. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Tamás Tibor

2019.07.08. 2019.07.08.

21.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Prim Erzsébet Katalin

2019.04.25. 2019.07.08.

9.-DD-ELH-25-pécsnyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Mihály

2019.05.31. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bariczné Orbán Mónika Mónika

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.19. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borka Dávid

2019.05.28. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Darvasi Erika

2019.05.02. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr. Hohmann Balázsné

2019.05.28. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Egres Péter

2019.06.04. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gajcsi Blanka

2019.06.13. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gulyás Gabriella

2019.06.13. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kardos Ákos

2019.05.31. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kerekes Brigitta

2019.06.12. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kinczli József

2019.06.12. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kincses Petra

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kis Varga Bettina

2019.06.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Anna

2019.05.27. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Erzsébet Katalin

2019.06.13. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Rita Zsófia

2019.05.23. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Málovics Márk Szabolcs

2019.06.12. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mechentel Meryem

2019.05.15. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
RAFFAEL ATTILA

2019.05.31. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schäffer Júlia

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sivák Henrik

2019.06.12. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Török Roland

2019.06.13. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tuboly Teréz

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.05.24. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tury István

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.19. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bedő Attila

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.02. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bérces Virág

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.30. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bicskei Renáta Éva

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.02. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bolyky Boglárka

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.28. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Felföldi Zoltán

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.03. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Havasi Laszlo

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Honti Patrik

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.27. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Keresztes Angéla

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kertész Viktor

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.07. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kistot Attila

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.08. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Konstanzer János

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.02. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Majkó Barbara

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Németh István

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsós József

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.24. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér Andrea

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.08. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Porkert László

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.24. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Prím Lajos

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Puskás Zoltán

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.21. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Radics Róbert

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rédai Gergő

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.25. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Stefan Tamas

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tasnádi Anna

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.05. 2019.07.12.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Erdősi Gábor Csaba

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.09. 2019.07.15.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Márta

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.06.28. 2019.07.15.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bozsoky Tünde

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.04.18. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Budai Georgina

2019.06.14. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
dr. Farkas Nóra

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fehérvári József

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gosztola Petra

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.06. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gur Marcell

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.17. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedüs Krisztina

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Honvári Róbert

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.13. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth-Sárdi Bernadett

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.07. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Illés Márton

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kranabeth Edit

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.05. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lelkes Márk Norbert

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Róbert

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.08. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pàl Olivèr

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.11. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pápainé Benkó Krisztina

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.08. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pataki Nikoletta Katalin

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.05.28. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Tamás

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Svenda Petra

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.01. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vajda Hajnalka

2019.06.12. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Váldi Kitti

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.05.24. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Viktor Magdolna

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.11. 2019.07.17.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sebestyén Balázs

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.18.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegyi Ottó

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.12. 2019.07.18.

18.-DD-ELH-50-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Valéria Magdolna

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.05.24. 2019.07.21.

19.-DD-ELH-25-Kaposvár nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Marton András

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.05. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
CSIPSZER BERTALAN

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.08. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyöngyösi Sándor

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Györgyné Zákányi Brigitta

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Krisztina

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.15. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tarr-Almási Vivien

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csiszer Ferenc

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Matyók Adrienn

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kéki Erika

2019.07.27. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Porczió Tamás

2019.07.29. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borbás Lajos

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csonka Ábel

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Darázs János

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Benkő Veronika Ilona

2019.07.29. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Feriencsik Árpád

2019.07.30. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hucker Róbert

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Staudt Péter

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Edina

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Farkas – Mikola Edit

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.01. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
László Tímea

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Obradovic Ena

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varavais Ivett Mária

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyurics Melinda

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Katinka

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ecet-Heibl Viola

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
ILLÉS DÁNIEL GÁBOR

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.17. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Gábor Lajosné

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.17. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Czirják Erika

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nógrádi Balázs

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Ákos

2019.07.26. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Böcz Anikó

2019.07.29. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vörös Ágnes Nóra

2019.07.29. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bíró Péterné

2019.07.30. 2019.07.31.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kálmán Diána

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.12. 2019.08.02.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hajdu Valéria

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.22. 2019.08.02.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Régert Bernadett

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.05. 2019.08.04.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szakonyi Alexandra

2019.07.26. 2019.08.06.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vörös Vince

2019.07.26. 2019.08.16.

22.-DD-DFT-25-Pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szikora Renáta Mária

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.18. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kaiser Balázs

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.07. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Benke Tibor

2019.07.26. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Spierig László

2019.07.30. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nusser Éva

2019.07.29. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Czimmer Balázs

2019.08.06. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dorn Tamásné Anita

2019.08.02. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Somogyi Kristóf

2019.08.03. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zuhancsik Jenő Norbert

2019.08.03. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sörényi Róbert

2019.08.17. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hollosiné Balog Alexandra

2019.08.17. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schulcz Péter Gábor

2019.08.17. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Faragó Benjámin

2019.08.08. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Walter György

2019.08.08. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Gergő

2019.08.18. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ábrahám Adrienn

2019.08.18. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szász Nikolett

2019.08.20. 2019.08.21.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Anczló Krisztián

2019.08.04. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Becze-Pintér Katalin Ágnes

2019.07.26. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dr. Gyarmati Patrícia

2019.08.01. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Győrfi Máté

2019.08.10. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hahóti Ivett

2019.08.03. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horvath Laura

2019.08.05. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hrudinszki Krisztián

2019.08.03. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Benjámin

2019.07.29. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kurucz József Attila

2019.07.29. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Miszi- Varga Viktória

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.20. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hering Zsuzsanna

2019.08.17. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sajn Alexandra

2019.07.26. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sajnovity Soma Dominik

2019.08.17. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szebeni Dániel

2019.08.02. 2019.08.21.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Ervin

2019.07.29. 2019.08.22.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ihárosi Balázs

2019.08.05. 2019.08.22.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Udvarnoki Dóra

2019.08.22. 2019.08.22.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szil Áron

2019.08.02. 2019.08.22.

23.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Bernadett

2019.08.22. 2019.08.23.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csorja Márk Szilveszter

2019.08.22. 2019.08.23.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth-Molnár Renáta

2019.08.17. 2019.08.23.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schuck Csaba

2019.08.23. 2019.08.23.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Reizinger Györgyi Anna

2019.08.17. 2019.08.26.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Urbán Gergő

2019.07.26. 2019.08.26.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács László

2019.07.28. 2019.08.26.

24.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Perizsné Heilmann Kinga Kitti

2019.09.11. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Helesfai Réka

2019.09.07. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Androvics Roland

2019.08.22. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Győri-Kis Dániel

2019.08.23. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Janó Dániel

2019.08.21. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász István Zoltán

2019.08.21. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Károlyi Jenő

2019.08.09. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Ferenc

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.21. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Laki Edit

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.02. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Éry Csilla

2019.07.26. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pántya György

2019.08.07. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Petrasicsné Tárnoki Beáta

2019.09.07. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rab Róbert

2019.09.07. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schramkó Irén Edit

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.15. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sziber Judit

2019.08.25. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Topor Brigitta

2019.08.25. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Endre

2019.08.17. 2019.09.11.

26. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Almási Edina

2019.08.22. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakai Júlia Anna

2019.08.07. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bekker Andrea

2019.08.07. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borbás Krisztina

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.05.29. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bozsánovics Beatrix

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.05.29. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Brém Gabriella

2019.08.17. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dávor Krisztián

2019.09.07. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Édes Noémi

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.11. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Eilingsfeld Máté

2019.08.21. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Csenge

2019.08.12. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Krommer Balázs

2019.07.29. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kuti Letícia

2019.08.23. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lencse Annamária

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.02. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maksai Szamosi Ildikó

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.07.23. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ötvös Zoltán

2019.08.22. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Petrasics Miklós

2019.09.07. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pilinczes Kata

2019.08.06. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rambola Barbara

2019.08.29. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Béres Beatrix

2019.09.10. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csenterics Emese

2019.09.08. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Feriencsik Zsuzsanna

2019.09.08. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gaál Adrián

2019.09.13. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Petra

2019.09.11. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mosolygó Anna

2019.09.08. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rausch Timea

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.04. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Lázár

2019.09.09. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vezér Réka

2019.09.10. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jéglné Bayerle Krisztina

2019.08.22. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Zsuzsanna

2019.08.22. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász Zsuzsanna

2019.09.18. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szász-Lugos Boglárka

2019.07.29. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gál Tamás

2019.09.18. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sári Judit

2019.08.03. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schaff Petra

2019.08.23. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Hajnalka

2019.08.04. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takaró Róbert

2019.08.18. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zámbó Andrea

2019.08.17. 2019.09.18.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kocsis Márta

nem megfelelő a pécsi 19.07.22-én induló csoport

2019.06.05. 2019.09.19.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Belényesi Cintia Eszter

2019.04.26. 2019.09.19.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kocsis Judit Anna

2019.09.20. 2019.09.20.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zsoldos Dávid

2019.09.20. 2019.09.20.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Német Daniella

2019.09.20. 2019.09.20.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Langó Ádám

2019.09.20. 2019.09.20.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dencs Dominik László

2019.09.20. 2019.09.20.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseporán Bence

2019.09.22. 2019.09.23.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Bianka

2019.09.20. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csincsi Péter

2019.09.20. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csonka János

2019.07.29. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gál Orsolya

2019.09.23. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gerbovicsné Mikus Csilla

2019.09.12. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hávris Klaudia Katalin

2019.08.12. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jugovics Ádám

2019.09.22. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kamasz Julianna

2019.09.20. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Máté Valentin

2019.09.21. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Salamon Tibor

csatlakozom a pécsi, 19.07.22-én induló képzésbe

2019.07.08. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Takács Andrea

2019.08.17. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tamás Kevin

2019.09.23. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Norbert

2019.09.24. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Weiszmandl János

2019.08.26. 2019.09.24.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lendvai Cintia

2019.09.25. 2019.09.25.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csonka Jánosné

2019.07.29. 2019.09.25.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Babai Adrian

2019.09.24. 2019.09.26.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Papp László

2019.09.25. 2019.09.26.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Steiner Zsolt

2019.09.27. 2019.09.27.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Petrová Barbara

2019.09.18. 2019.09.28.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Biró-Török Bernadett

2019.09.07. 2019.09.30.

27. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dombai Zoltán

2019.06.10. 2019.09.30.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Polgár Réka

2019.09.27. 2019.09.30.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Dénes

2019.09.29. 2019.09.30.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Kitti

2019.09.20. 2019.09.30.

29. DD-DFT -25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balla László

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.08.05. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boós Gyuláné

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.09.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cseh György

2019.09.21. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Deák Tamás

2019.05.08. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hornyák József

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Bence

2019.09.19. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász Péter

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Katona Csaba

2019.09.24. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kecskés Tamás

2019.09.23. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kelemen Zsolt

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.09.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Tibor

2019.09.25. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Vivien

2019.09.27. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lehmann Sebastian Valentin

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Müller Szilvia

2019.09.07. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy András

2019.09.27. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Noviczki Vivien

2019.09.20. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér Richárd

2019.09.28. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pusch Kornél

2019.09.28. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sámson Gergely

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.08.29. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Staudtné Novotni Nóra

2019.09.27. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabo Gaborne

2019.07.23. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szentgyörgyi Emese

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.09.13. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szolnoki Edvárd

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vámos Fanni

2019.09.27. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Ferenc

2019.08.05. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balog Vivien

2019.09.26. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boros Magdolna

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hagymási Balázs Tasnád

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.03. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hiller Dzsenifer

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kékesi Eszter

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.02. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kis Benedek

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kocsmár István

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kóré Dávid

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács András

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Dávid

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Köves Kristóf

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Major Dániel

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Onhausz Péter

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Paróczi Viktor

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pesti Fanni

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pócsi Alexandra

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pozsgai Zsolt Attila

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Puskás Cseperke Réka

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Reizinger Attila

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.08. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sándor Alexandra

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Séner Zoltán

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.09.30. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Stefán Kata

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szentirmai Martha Sylvia

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zubor Ádám

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.09. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kispál Benjámin

nem megfelelő a tamási 19.10.14-én induló csoport

2019.10.11. 2019.10.11.

31. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakai Levente

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Baranyai Alexandra

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bódis Belián

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.19. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bodródi Dániel

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Brauner Dóra

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fekete Elza

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.18. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Györkő-Gyömörei Marcell

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hajas Roland

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.18. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hunyadi Kitti

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.22. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Járosi Lilla Beatrix

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Keresztes Katalin

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.16. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kokasné Marits Anikó

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.09.30. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kungliné Tóth Zsuzsanna

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.16. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Magyar Tamás

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.09.20. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mericza Gergely

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ruttkay Zoltán Péter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Patrik

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.27. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabóné Sándor Kata

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.09.30. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Virág Gábor

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szulimán Renáta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.29. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ferenczy Károlyné

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.04.03. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csiszár Roland

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.10. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hoványi Rajmund Richárd

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.18. 2019.10.29.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bálint Zsolt

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Borbély Szandra

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csima Bálint

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.14. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Deák Péter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dévai Anett

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.21. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dicső István

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dorogi Nikolett

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.09.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fáth András

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fazakas Levente

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.22. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fekete Cintia

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Getto József

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyurókovics Brigitta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
János Dénes

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.22. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kása Rita

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.06.18. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kis Csaba

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kollár Máté

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.21. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maklári Brigitta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.21. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Kristóf

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ornódi Gerda Margaréta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.17. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rácz Nóra Henrietta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.21. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schneider Kristóf

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.22. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szimon Gergő

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.18. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Soma

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varju Péter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.21. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vituska Klaudia

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.11. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Erős-Tényi Viktória

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Farkas Levente

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gál Lili

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyimesi László

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyimesi Lászlóné

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gyurovszki Dejan

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kalmár Patrik

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.11. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiefer Valentin

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.25. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kocsis Norbert

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.04. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kósa Viktor

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.04. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kresz Rebeka

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kumli Cecilia Anna

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Attila

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.27. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Katalin

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.30. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
nagy zsófia

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.27. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
petrovics szimonetta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.04. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schauer-Kósa Krisztina

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.28. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Renáta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.07.23. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Alexandra

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
VIRÁGOS KITTI

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.24. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kozma-Enzsöl Júlia

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.06.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tímár Viktória Andrea

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szeidl Melinda

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szalontai Roland

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Markovics Pál

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Kornél

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pancza Tímea

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Osztertag Dávid

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Greguricz Nikoletta

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Matus László

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Major Marcell

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schneider Mátyás

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bordás Melinda

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tvaruskó Gergely

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Metzing Eszter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dévai Viktória

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedűs Noémi

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.06. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bukovics Beatrix

2019.10.01. 2019.11.07.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Alföldi Gábor

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.07. 2019.11.07.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Stengl Péter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.11.08. 2019.11.08.

33. DD-ELH-50-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Straub Péter

nem megfelelő a tamási 19.11.04-én induló csoport

2019.10.27. 2019.11.10.

34. DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakó Norbert

2019.12.03. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Czemmel Tibor

2019.12.03. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Cser László

2019.09.28. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dobos Dóra

2019.10.22. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Doszpod Roland

2019.04.04. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fehér Balázs András

2019.12.19. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fehér Tamás

2019.12.19. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Márió Fischer

2019.11.22. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Győr Krisztina

2019.12.03. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Halász Gábor

2019.12.03. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedüs Bálint

2019.11.26. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kerekes Otília

2019.11.18. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kollár Andrea

2019.10.13. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Bettina

2019.12.03. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér-Baranyi Claudia Emerencia

2019.11.20. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szikszai Andrea

2019.09.28. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tasnádi Róbert

2019.06.26. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tilk Imre Attila

2019.10.17. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lajos Toronyi

2019.08.29. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tőkés Patrícia

2019.12.12. 2020.01.06.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pfeifer Erika

2020.01.08. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pfeifer Renátó

2020.01.08. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tomalik Gábor

2019.12.19. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sándor Dániel

2019.12.27. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy David

2019.12.04. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tőkés Szimonetta

2019.12.30. 2020.01.08.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tolnai Bonita

2019.12.22. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szathmári Zsuzsanna

2019.08.02. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Somogyi Mercédesz

2019.10.14. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Veronika Bettina

2019.11.07. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sier Istvánné

2020.01.09. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy-Baán Bence

2019.12.21. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Molnár Máté

2019.11.06. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lakatos Zsombor

2020.01.08. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kollega Krisztián

2019.10.14. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Bence

2020.01.09. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Mónika

2019.11.10. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Adrienn

2019.12.23. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Héczey Lászlóné

2019.04.10. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gál Zsófia

2019.10.12. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fábián-Kismátés Noémi

2019.12.24. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Burucz Bence András

2020.01.09. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bozsó Brúnó

2020.01.02. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boros Dávid

2020.01.09. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Baranyai László

2019.12.30. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Ádám

2020.01.09. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bakos Dominik

2020.01.03. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Adler Karina Vivien

2019.11.30. 2020.01.10.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiefer Claudia

2019.12.19. 2020.01.12.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Biró Vivien

2019.12.19. 2020.01.15.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maxim Anita

2020.01.17. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga Dávid

2020.01.17. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kun Dávid

2020.01.17. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Tamás András

2020.01.17. 2020.01.17.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Világos Dorina

2020.01.16. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lázár Zsolt

2020.01.16. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schmidt Gábor

2020.01.17. 2020.01.17.

36.-DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tarcson Evelin

2020.01.09. 2020.01.21.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsós Melinda

2020.01.09. 2020.01.21.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szalontai Adrienn

2019.11.06. 2020.01.21.

37. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Dániel

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.12. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csehi Renáta

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csima Viktória

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Diósi Viktória

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2019.10.29. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Farkas Gergő

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fehér Márton György

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gáspár Beáta

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.23. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Bence

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Gergő

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Péter

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hosszú Vajk Ambrus

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Király László

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kolompárné Frizolia Adrienn

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kozma Szonja

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kővári Rebeka

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.06. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nyári Gábor

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsós Mirella

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Raport Dániel

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Sárközi Konrád

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Márk

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szilizlicsenkó Beáta

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.27. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szűcs Krisztina

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.15. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tarantola Riccardo Patrizio

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Balogh Péter

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gáspár Gergő

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Grábics Dóra

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.04. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Herke Márton

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Homolya Nóra

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Illés Márk

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakab Vivien

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
János Timót

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.19. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Károly József

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Krisztián

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.07. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Liliána

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2019.12.19. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kozma Dániel

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kövedi Miklós

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kövedi Péter

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Markulia Renáta Csilla

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.01.09. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mészáros Dániel

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ostrosicsné Károlyi Beatrix

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Petrovics László

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Petrovics Viktória

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Simon Richárd

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Somodi Péter Sándor

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szászfai Júlia

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szilber Aniko

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2019.12.28. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Törjéki Dorina

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.05. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Városi Viktor

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.02.14.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Székely Stella

2020.02.26. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth László

2020.02.25. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dunai Renató

2020.02.24. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogdán János

2020.02.20. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bozsóki Kevin

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Csizmadia Barbara

2020.02.11. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dittert Bálint

2020.02.11. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Domokos Vanessza

2020.02.20. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Holod József Aurél

2020.02.12. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth István

2020.02.11. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hrisztov-Balkov Iván

2020.02.20. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kaufmann Tibor

2020.02.11. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Király Miklós

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Katalin

2020.02.19. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
kovács Martin János

2020.02.13. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács-Babócsay Bianka

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Liner Kristóf

2020.02.20. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Losonczi Roland

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Amanda Anna

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pincehelyiné Nagy Enikő

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Póczik Ákos

2020.02.20. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Schein Gábor

2020.02.19. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Erik

2020.02.19. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Teleki Dániel

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Werb Ádám

2020.02.11. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ács Rebeka

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bali Balázs

2020.01.22. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Buzgányné Gárdonyi Szilvia Zsuzsanna

2020.01.23. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Faludi Bettina

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fehér Dávid László

2020.01.27. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fülöp Máté

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hompola Miklós Péter

2020.02.10. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Géza

2020.01.02. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Krisztián

2020.02.07. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Juhász Tibor

2020.01.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Károly Domokos

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kohulák Anita

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Artúr

2020.01.17. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Balázs

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Maksimovic Ágnes

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mesteri Csaba

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Somogyi Balázs

2020.01.02. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Studer Zsófia

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Bianka

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Zsófia

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tóth Gergely

2020.01.27. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Tüdő Bálint Tamás

2020.01.13. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vida Mirella

2020.02.06. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Zimbauer Zoltán

2020.02.05. 2020.02.26.

38. DD-ELH-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szakter Adrián

2019.08.26. 2020.06.12.

35.-DD-DFT-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bauer Aletta

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.16. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bogdán Ferenc

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.16. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Boldizsár László

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.17. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Felde Rebeka

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.03.11. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Garamszegi Dóra

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.13. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gáspár Vivien Orsolya

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.23. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváth Richárd

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.10. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Horváthné Solymosi Barbara

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.20. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hosszú-Németh Csilla

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.16. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hurta-Takács Ágota Mária

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.16. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Laczó Beáta

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.18. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Mihály Dominika

2019.11.09. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Phan Vanessza

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.16. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Puskovitz Mercédesz

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.08. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
SEGEDÁNÉ KISMIHÓK EDINA BIANKA

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.02.20. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Vidák Ábris

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.15. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Győri Rolandné

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.24. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Papp Kitti

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.24. 2020.06.24.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Ser Tímea

nem megfelelő a pécsi 20.06.15-én induló csoport

2020.06.24. 2020.06.25.

40. DD-25-nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve

Délutáni pécsi csoport 2019-04-29 - 2019-05-17

pécsi képzésre megjelenési szándékukat az űrlapon jelzők aktuális száma: 25 fő

jelentkező neve INDULÓ CSOPORT – Pécs délután első beküldés időpontja legutolsó frissítés Képző Szerv közlendője Képző Szerv közlendője
Antal Gergely

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Bálint Csaba

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Denke Laura

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Dudás Nóra

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Gombár Tamás

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Hegedűs Béla

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Jakab Diana Szilvia

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kiss Gábor

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kovács Klára Zsófia

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Kőszegi Dániel

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Lingli Rita

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Márics Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pásztor Zsófia

2019.04.12. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Pintér Edina

2019.04.08. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Radev Mitko

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Rózsavölgyi Anita

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Seregi Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szabó Balázs

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Szita Gábor

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Varga László

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Volentics András

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Zsolt

2019.04.03. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Nagy Zsolt

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Fóris Rebeka

2019.04.02. 2019.04.23.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve
Orsósné Szantó Judit

2019.04.11. 2019.04.25.

6.-DD-DFT-25-pécs nyilv.rögzítve

nincs közlendő rögzítve

 

KÉPZÉS

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Megjelenni a képzésen, elsajátítani a tudásanyagot, teljesíteni a képzés sikeres zárásának feltételeit.

 

ELŐZETES ÜZLETI TERV BENYÚJTÁSA

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

 

VÉGLEGES ÜZLETI TERV BENYÚJTÁSA

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

VÉGLEGES ÜZLETI TERVHEZ TARTOZÓ FEDLAP-NYILATKOZAT

POSTÁRA ADÁSÁNAK JELZÉSE

Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.

Üzleti Tervezés

Tanácsadás: A program, minden pályázó részére, biztosít tanácsadókat, akik segítik az üzleti tervezés során felmerülő kérdések megválaszolásában kis csoportos vagy egyéni tanácsadás keretében. A képzésekkel párhuzamosan folyamatosan lehetősége nyílik konzultációkra a megadott időpontokban a tanácsadókkal.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Elkészíteni az előzetes Üzleti Tervét

Előzetes Üzleti terv benyújtása

A Képzés indulásával egyidejűleg elkezdheti elkészíteni saját Üzleti tervét az országosan egységes elfogadott és a honlapon közzétett régiós sablonban vagy online a honlapon. A kitöltésben a képzésen elsajátított tudásanyag a kitöltési útmutató valamint a térítésmentesen biztosított tanácsadók nyújtanak segítséget.

Tanácsadás: A program, minden pályázó részére, biztosít tanácsadókat, akik segítik az üzleti tervezés során felmerülő kérdések megválaszolásában kis csoportos vagy egyéni tanácsadás keretében. A képzésekkel párhuzamosan folyamatosan lehetősége nyílik konzultációkra a megadott időpontokban a tanácsadókkal.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Elkészíteni az előzetes Üzleti Tervét

Végleges üzleti terv benyújtása online és postai módon

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A végleges Üzleti Tervet feltölteni a honlapra, az útmutatónak megfelelően valamint az 1 oldalas Fedlap-Nyilatkozat nevű dokumentumot szintén csatolni a vÜT csatolóba és postai úton is eljuttatni a leírtak szerint.

Üzleti Terv Jóváhagyása

A Konzorcium a jóváhagyást jelentő Tanúsítványt közzéteszi a jelentkező belső profiljában.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Tanúsítvány letöltése az online felületéről.
  • A Vállalkozás ezt követően alapítható meg a jóváhagyott Üzleti Terv szerint.

Itt lesz elérhető Mentorálással kapcsolatos felület, a közzétételről külön e-mailben értesítjük a regisztrálókat.

Vállalkozás létrehozása

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A Vállalkozás létrehozása a jóváhagyott Üzleti Terv szerint.

A második komponens pályázatának beadása

Az ügyfélkapun keresztül benyújtható a GINOP-5.1.10 vagy a GINOP-5.2.7 pályázat.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Benyújtani a pályázatot a jóváhagyott Üzleti terv szerint.

Mentorálás

A Konzorcium a program keretében mentorálást biztosít a jelentkezőknek.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Nyitott kérdés, probléma esetén Mentor szakmai segítségét igénybevenni – a szolgáltatás térítésmentes.

Itt lesz elérhető az ESZA bemeneti kérdőívvel kapcsolatos felület, a közzétételről külön e-mailben értesítjük a regisztrálókat.

ESZA kimeneti kérdőív kitöltése

Az ESZA kimeneti kérdőív felületen szükséges az adatok pontos kitöltése.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

Az online kitöltést követően PDF dokumentumot kérünk -későbbiekben- legenerálni és aláírva eljuttatni.

Az ESZA bemeneti kérdőív felületen szükséges az adatok pontos kitöltése. Az online kitöltést követően – 2019-01-04-től – töltse le,  nyomtassa a dokumentumot 1 példányban írja alá és a Támogatási szerződés mellékleteként juttassa el postai úton az MVA 1277 Bp.23 Pf. 4 címre.

Loader Loading...
EAD Logo Taking too long?
Reload Reload document
| Open Open in new tab

Download

Az MVA még nem töltött fel dokumentumot.
No Entries Found
Az MVA még nem töltött fel dokumentumot.
 
A Konzorcium Önnek kialakított egyedi jelzései itt megtekinthetőek:
No Entries Found
A Képző Szerv Önnek kialakított egyedi jelzései itt megtekinthetőek:
No Entries Found
 
Az Ön egyedi jelzései itt rögzíthetőek:
Nincs engedélye az űrlap megtekintésére. Kérjük lépjen be a regisztrációkor megadott e-mail címével és jelszavával az adatok, űrlapok megtekintéséhez.
 
Az oldal frissítése után itt láthatóak az Ön egyedi jelzései:
No Entries Found

Regisztráció-Szándéknyilatkozat-Támogatási Szerződés készítése

A regisztrációs felületen az adatok pontos kitöltése szükséges különös tekintettel a telefonszám, a név és az e-mail cím helyes megadására. Folyamatosan lehet regisztrálni a programba, a lezárásról tájékoztatás kerül majd ki a honlapra.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • online regisztráció regisztráció dátuma:

    3666

  • szándéknyilatkozat űrlap online kitöltése,
  • a Szándéknyilatkozat és a Támogatási Szerződés legenerálása (2019-01-04-től)
  • várni további értesítésünket, a teendőkről tájékoztató üzenetet küldünk.
Read more

ESZA Kérdőív kitöltése

ESZA Kérdőív kitöltése

Az ESZA bemeneti kérdőív felületen szükséges az adatok pontos kitöltése.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

Az online kitöltést követően (2019-01-04-től) töltse le,  nyomtassa a dokumentumot 1 példányban írja alá és a Támogatási szerződés mellékleteként juttassa el postai úton az MVA 1277 Bp.23 Pf: 4 címre.

Read more

Kompetenciamérés – helyfoglalás, megjelenés

Az ESEMÉNYEK menüpontban helyet tud foglalni a kompetenciamérésre.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A helyfoglalást követően személyesen megjelenni a kompetenciamérésen és megírni a feladatsort.

 

Read more

Támogatási Szerződés kétoldalú aláírása – Programbavonás

A jelentkező és a Konzorcium között kétoldalúan aláírásra kerül a Támogatási Szerződés.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A postai úton kiküldésre kerülő Támogatási Szerződés dokumentumának elhelyezése a projekt dossziéban
Read more

Motivációs vizsgálat

A program felé előírás, hogy a képzésbe vont jelentkezők 90%-nak vállalkozást szükséges létrehozni. A képzésbevonás előtt a Konzorcium méri a jelentkezők motivációját, elszántságát.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Figyelni a Konzorcium egyedi jelzését, a feltett kérdésekre választ adni.
Read more

Képzési igényfelmérés, csoportba csatlakozás

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Online módon szükséges jelezni a földrajzilag és ütemezésben legmegfelelőbb településeket, opciókat.
  • A konkrétan induló csoport csatlakozási űrlapján jelezni szándékát.

 

Read more

Képzésbevonás – TSZ 8. számú mellékletének kiadása

 

A programba vonás nem egyenlő a képzésbe vonással. A képzésbe akkor kerülhet egy jelentkező, amennyiben a Konzorcium kiadja számára a szerződés Képzésbevonásról szóló Határozat című mellékletét.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Figyelni a Konzorcium egyedi értesítését, mely a honlapon a belső profilban kerül közzétételre, egyidejűleg e-mail kiküldésével.
Read more

KÉTZÉS

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Megjelenni a képzésen, elsajáítani a tudásanyagot, záróvizsgát teljesíteni.
Read more

Üzleti Tervezés

Tanácsadás: A program, minden pályázó részére, biztosít tanácsadókat, akik segítik az üzleti tervezés során felmerülő kérdések megválaszolásában kis csoportos vagy egyéni tanácsadás keretében. A képzésekkel párhuzamosan folyamatosan lehetősége nyílik konzultációkra a megadott időpontokban a tanácsadókkal.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Elkészíteni az előzetes Üzleti Tervét
Read more

Előzetes Üzleti terv benyújtása

A Képzés indulásával egyidejűleg elkezdheti elkészíteni saját Üzleti tervét az országosan egységes elfogadott a honlapon közzétett régiós sablonban. A kitöltésben a képzésen elsajátított tudásanyag a kitöltési útmutató valamint a térítésmentesen biztosított tanácsadók nyújtanak segítséget.

Tanácsadás: A program, minden pályázó részére, biztosít tanácsadókat, akik segítik az üzleti tervezés során felmerülő kérdések megválaszolásában kis csoportos vagy egyéni tanácsadás keretében. A képzésekkel párhuzamosan folyamatosan lehetősége nyílik konzultációkra a megadott időpontokban a tanácsadókkal.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Elkészíteni az előzetes Üzleti Tervét
Read more

Végleges üzleti terv benyújtása online és postai módon

Végleges üzleti terv benyújtása online és postai úton

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

A végleges Üzleti tervet postai úton megküldeni eredeti példányban valamint online feltölteni a honlapra, az útmutatónak megfelelően.

Read more

Üzleti Terv Jóváhagyása

A Konzorcium a jóváhagyást jelentő Tanúsítványt közzéteszi a jelentkező belső profiljában.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Tanúsítvány letöltése az online felületéről.
  • A Vállalkozás ezt követően alapítható meg a jóváhagyott Üzleti Terv szerint.
Read more

Vállalkozás létrehozása

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • A Vállalkozás létrehozása a jóváhagyott Üzleti Terv szerint.
Read more

A második komponens pályázatának beadása

Az ügyfélkapun keresztül benyújtható a GINOP-5.1.10 vagy a GINOP-5.2.7 pályázat.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Benyújtani a pályázatot a jóváhagyott Üzleti terv szerint.
Read more

Mentorálás

A Konzorcium a program keretében mentorálást biztosít a jelentkezőknek.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

  • Nyitott kérdés, probléma esetén Mentor szakmai segítségét igénybevenni – a szolgáltatás térítésmentes
Read more

ESZA kimeneti kérdőív kitöltése

Az ESZA kimeneti kérdőív felületen szükséges az adatok pontos kitöltése.

Teendője ebben a pályázati szakaszban:

Az online kitöltést követően PDF dokumentumot kérünk (későbbiekben) legenerálni és aláírva eljuttatni.

Read more

Aktuális státusza/pályázati szakasz leírás Pályázóra vonatkozó dátumok határidők Pályázóra vonatkozó információ tartalom   Teendője ebben a pályázati szakaszban  
           
Regisztráció Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

Regisztráció: Kérjük a regisztrációs felületen az adatok pontos kitöltését, különös tekintettel a telefonszám, a név és az e-mail cím helyes megadására. Folyamatosan történik a regisztráció, a lezárásról tájékoztatás kerül majd ki a honlapra.   Várni további értesítésünket, a teendőkről tájékoztató üzenetet küldünk.  
Szándéknyilatkozat kitöltve Dátum, okmányok és Foglalkoztatási osztály által kiadott dokumentumok pályázó által csatolva

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

SZÁNDÉKNYILATKOZAT benyújtás: A Szándéknyilatkozat kitöltendő űrlapja a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt a Regisztráció-Szándéknyilatkozat-Támogatási szerződés fülön érhető el. Kérjük, minden adatmező kitöltését, pontos jelenleg érvényes adatokkal való feltöltését. Kérjük, a személyes okmányokat (személyi igazolvány vagy jogosítvány, vagy útlevél és lakcímet igazoló kártya) feltölteni a dokumentum csatolás lehetőségnél valamint a Foglalkoztatási osztályon kiállított IGR Irányítólapot (25 év alattiaknál) vagy Hatósági Igazolást (25 év felettieknél) is töltse fel amennyiben rendelkezik már ezzel a dokumentummal. Ha még nem álláskereső, kérjük egy nyilatkozat feltöltését amelyben leírja, kb mikor lesz álláskereső. A kész Szándéknyilatkozatot menteni kell, utána kérjük kinyomtatni, aláírni. Kérjük, hozza magával a későbbiekben megrendezésre kerülő kompetenciamérésre, vagy juttassa el ajánlva tértivevénnyel az alábbi címre: MVA 1277 Budapest 23, Pf: 4.   Kompetenciamérési alkalomra személyesen elhozható, vagy postai úton megküldendő az MVA 1277 Bp.23. Pf:4 címre.  
Szándéknyilatkozat beérkezett Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

       
Kompetencia mérésen részt vett Dátum, Eredmény

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

Kompetenciamérés: A kompetenciamérés egy több lépcsős kiválasztási folyamatnak a része, várhatóan: papíralapon személyesen kitöltendő teszt jellegű és 4-5 mondatban kifejtős, matematikai műveletek megoldására lehet számítani, továbbá online teszt kitöltés, meghallgatás lehetséges. Részvétel a kompetenciamérésen: A megadott időpontban és helyszínen 10-15 perccel korábban érkezés, toll, számológép szükséges. Okos telefon, táblagép egyéb mobil készülék nem használható. További tájékoztatást e-mailen küldünk.   Várni az eredményt (e-mail)  
Támogatási szerződés beérkezett Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

KISOSZ konzorciumával kötendő támogatási szerződés: A KISOSZ konzorciumával kötendő Támogatási szerződés a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt a Regisztráció-Szándéknyilatkozat-Támogatási szerződés fülön érhető el. Kérjük, töltse le, 3 példányban nyomtassa ki, majd mind 3 példány minden oldalán írja alá, utolsó oldalon az aláírásnál, dátumozza. A támogatási szerződés kötelező melléklete 25 év alatt a Foglalkoztatási Osztályról kikért IGR Irányítólap vagy 25 év felett a Hatósági Igazolás, amelyek igazolják az álláskeresési jogosultsági feltételt 1 eredeti 2 másolati példányban. A három eredeti példány szerződést és mellékletét postai úton ajánlva tértivevénnyel juttassa el az alábbi címre: MVA 1277 Budapest 23, Pf: 4 vagy hozza magával a kompetencimérésre/Nyílt napra. A támogatási szerződés hatályba lépésével, kétoldalú aláírásával, Ön kötelezettséget vállal, arra, hogy elvégzi a program által ingyenesen biztosított képzést, és betartja a szerződésben foglalt feltételeket.   Beküldeni 4 eredeti példányban a Támogatási szerződést és eredeti példányban 25 év alattiaknál az IGR Irányítólapot 25 év felettieknél a Hatósági Igazolást az álláskeresésről.  
Támogatási szerződés hatálybalépett Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

    Várni az általunk aláírt 1 eredeti példány TSZ-t, amelyet postán küldünk meg, valamint a KÉPZÉS-igényfelmérés-képzési csoportba csatlakozás fülön jelezni mely településen és mikortól tud képzésre járni.  
ESZA adatszolgáltatás bemeneti kérdőív kitöltésre került Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

Az ESZA adatszolgáltatás, minden Uniós pályázat esetében kötelezően kitöltendő a pályázók által. Az ESZA adatszolgáltatás bemeneti kitöltendő űrlapja a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt a az ESZA bemeneti kérdőív fülön érhető el.   ESZA bemeneti űrlap kitöltése szerződés mellékleteként való beküldése

 

 

 

 

 

 

 

 

AZ Űrlap kitöltése után töltse le,  nyomtassa a dokumentumot 1 példányban írja alá és a Támogatási szerződés mellékleteként juttassa el postai úton az MVA 1277 Bp.23 Pf: 4 címre.

 
Képzésbe vonásról szóló Határozat kiaállításra került Dátum határozat csatolva

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

Képzésbe vonásról szóló Határozat: hivatalos dokumentum, amely feljogosítja a jelentkezőt, hogy a program által biztosított képzésre járjon. Online kerül fel a saját felületére mely letölthető.   Várni a határozatot majd letölteni.
KÉPZÉS-igényfelmérés-képzési csoportba csatlakozás fülön jelezni mely településen és mikortól tud képzésre járni.
 
Képzésen részt vett Kezdeti-Vége dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

Képzés:   Tanúsítvány átvétele a képző szervezettől (NEM A KISOSZ Konzorciuma állítja ki)  
Üzleti tervezést segítő tanácsadásban részesült Dátumok

 

 

 

 

 

 

 

 

???

Tanácsadás: A program, minden pályázó részére, biztosít tanácsadókat, akik segítik az üzleti tervezés során felmerülő kérdések megválaszolásában kis csoportos vagy egyéni tanácsadás keretében. A képzésekkel párhuzamosan folyamatosan lehetősége nyílik konzultációkra a megadott időpontokban a tanácsadókkal.   A tanácsadás térítésmentesen vehető igénybe minden a programban és képzésben résztvevő számára.  
Előzetes Üzleti terv benyújtása Dátum, pályázó által csatolva

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

Előzetes üzleti terv beadása:  Az előzetes Üzleti terv benyújtása a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt az ÜZLETI TERV benyújtás fülön lehetséges (csak online beküldendő). Az Üzleti terveket 2 körben értéklik a szakértők, első alkalommal hiánypótlást (amennyiben szükséges) küldünk ami alapján javítani szükséges az előzetes Üzleti tervet és a javítás után végleges formában kérjük benyújtani.   Előzetes Üzleti terv online feltöltése a honlapra, majd várni a szakértői visszajelzést, annak megfelelően javítani.  
Végleges üzleti terv beérkezett postai és online Dátumok (több) pályzó által csatolva

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja+MVA írja be

Végleges Üzleti terv beadása: Az megküldött értékelés alapján, amennyiben szükséges, kérjük, végezze el a javításokat pontosításokat az értékelésnek megfelelően, amennyiben az Üzleti terve befogadható értékeléssel érkezett vissza, csak beküldeni szükséges. Beadással kapcsolatos részletes leírás: Üzleti terv Útmutató. Online csatolni és postán eredeti példányban is beküldendő megfelelő példányszámban. A végleges Üzleti terv benyújtása a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt az ÜZLETI TERV benyújtás fülön lehetséges online. Postai beküldés: MVA 1277 Bp.23 Pf: 4   A végleges Üzleti tervet postai úton megküldeni eredeti példányban valamint online feltölteni a honlapra  
Üzleti tervet jóváhagyó Tanúsítvány kiadva Dátum,Tanúsítvány online csatolva

 

 

 

 

 

 

 

 

MVA írja be

Üzleti tervet jóváhagyó Tanúsítvány: A Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt STÁTUSZAIM-Letölthető dokumentumaim fül alatt lesz elérhető.   Tanúsítvány letöltése az online felületéről.  
Vállalkozás alapítás, második komponens pályázat beadása
Vállalkozás adatai Űrlap kitöltése
Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

Második komponens pályázat benyújtás: részletes leírás a honlapon a Programról menüpont alatt található, a GINOP-5.2.7-18 Fiatalok Vállalkozóvá válásának támogatása és a GINOP-5.1.10-18 Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása pályázatok elnevezések alatt   Vállalkozás alapítás, online űrlap kitöltése, tájékoztatva a KISOSZ Konzorciumát.  
Mentorálás biztosítása Dátum Mentorálás: A vállalkozás megalapításától, minden pályázónak mentori segítséget biztosít a program a második komponens – a GINOP-5.2.7-18 Fiatalok Vállalkozóvá válásának támogatása és a GINOP-5.1.10-18 Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása pályázatok – benyújtásában. Mentorok elérhetőségei később kerülnek fel a honlapra.      
ESZA adatszolgáltatás kimeneti kérdőív kitöltésre került Dátum

 

 

 

 

 

 

 

 

Rendszer generálja

Az ESZA adatszolgáltatás, minden Uniós pályázat esetében kötelezően kitöltendő a pályázók által.  Az ESZA adatszolgáltatás kimeneti kitöltendő űrlapja a Regisztráció-E-Ügyintézés menüpont alatt a az ESZA kimeneti kérdőív fülön érhető el.   ESZA kimeneti űrlap kitöltése.